Kempelen Farkas Gimnázium

Kiemelt híreink

egyéb 100 legjobb magyar középiskola (kiadvány) 2012.02.12.

 

A középiskolák országos rangsorában a Kempelen Farkas Gimnázium a 13. lett !!!

 

A napokban jelent meg a 100 legjobb magyar középiskola című kiadvány, amely már az újságárusoknál is kapható.  Külön öröm számunkra, hogy az országos rangsor élmezőnyében nemcsak régi, nagy múltú középiskolák szerepelnek, hanem ott van a Kempelen Farkas Gimnázium is a 13. helyen. 

 

 

A rangsor kialakításánál a szakértőkből álló bizottság sokféle szempontot vett figyelembe, olyanokat, amikkel az iskolai munka hatékonyságát mérni szokták. Munkájukban objektivitásra törekedtek, ezért a legfontosabb adatokat az országos oktatási adatbázisból vették át. A rangsorolásnál a leghangsúlyosabbak a tanulmányi mutatók voltak: az országos kompetenciamérés eredménye (2010), a nyelvvizsgák száma, az érettségi vizsgákon elért eredmények, az országos versenyeredmények (OKTV), a továbbtanulási mutatók. Ezeket egy hosszabb, ötéves cikluson keresztül vizsgálták, ezért a kiadvány tendenciák megállapítására is alkalmas.

 

A tanulmányi mutatók mellett a fenntartók által is biztosított tanulási környezetet és szabadidős programokat is figyelembe vették (pl. az iskolai létesítményeket, a testvériskolai kapcsolatokat, a szakköri lehetőségeket stb.). Ezúton szeretnénk megköszönni az önkormányzat minket támogató, segítő munkáját, hiszen közös eredményünk ez a szép a siker.

 

Bánky Judit igazgató


iskolavezetés információi Szülői bál 2012.01.27.

Tisztelt Szülők!

Az Iskolaszék szülői oldalának kezdeményezésére 2012. február 18-án ismét szülői bált tartunk.

Az elmúlt évek báljai nemcsak azért voltak sikeresek, mert kellemes estéket tölthettünk el együtt, hanem azért is, mert a befolyt támogatásokból az alapítvány forrásait jelentősen tudtuk gyarapítani.

A korábbi hagyományokat és célkitűzéseket továbbra is szeretnénk megtartani. Az est a diákok által adott műsorral kezdődik, ezt a szülők és tanárok számára is kötetlen beszélgetést biztosító bál követi.

A rendezvényre háromféle jegy vásárolható: támogatói jegy, a műsorra szóló jegy, a műsorra és a szülői bálra szóló jegy. A jegyek Békefi Gábor tanár úrnál már megvásárolhatók.

A szervezők szívesen fogadnak egyéb felajánlásokat is (pl. tombolatárgyakat). 

 

Budapest, 2012. január 27.  

 

          Bánky Judit igazgató,  Bukovszky Zoltán,  az Iskolaszék elnöke


felvételi információk Írásbeli felvételi vizsga a leendő ötödikesek számára 2012.01.17.

Írásbeli felvételi vizsga 

 

Ismételten felhívjuk a tisztelt szülők figyelmét arra, hogy a Kempelen Farkas Gimnáziumba jelentkező negyedikesek írásbeli felvételi vizsgája a gimnázium épületében 2012. január 20-án 14 órakor kezdődik. A vizsga időpontjáról külön értesítést nem küldünk.

Kérjük a szülőket, hogy az ültetés miatt gyermekükkel legalább 20 perccel korábban érkezzenek meg. Kérjük, hogy a gyerekek tollat és diákigazolványt hozzanak magukkal.  

 

Az írásbeli vizsgákkal kapcsolatos szervezési információk     

 

A felvételi írásbeli vizsgát a gyerekek a második emeleten írják. Kérjük, hogy a gyerekek érkezési sorrendben üljenek be a termekbe (külön ülésrendet nem készítettünk).    

A vizsga zavartalan lebonyolítása érdekében kérjük Önöket, hogy a második emeletet legkésőbb 1345-kor hagyják el. A vizsga egész időtartama alatt kérjük, hogy a szülők ezen az emeleten ne tartózkodjanak. Várakozni a földszinti ebédlőben lehet. 

A vizsga kb. 16 órakor fejeződik be. 

 

Tájékoztató az írásbeli vizsgát követő fontos teendőkről

 

A felvételi vizsga feladatlapjai és javítókulcsai 2012. január 20-án 17 órától a www.oh.gov.hu honlapon megtekinthetők. Az írásbeli vizsga eredményét 2012. február 9-én (csütörtök) az első emeleten található tanári melletti faliújságon függesztjük ki (korábban nem tudunk felvilágosítást adni). Az eredményről szóló „Értékelő lapot” is ekkortól tudjuk átadni. Ez a lista csak a nálunk írt felvételi dolgozatokat tartalmazza. A máshol írt dolgozatok a végleges írásbeli sorrendet jelentősen befolyásolhatják. 

A kiértékelt feladatlapokat szintén ezen a napon 8 órától 16 óráig lehet az iskola képviselőjének jelenlétében a titkárságon megtekinteni. Szükség esetén a szülő kérésére – saját költségére – fénymásolatot készítünk a dolgozatokról. A megtekintés után a szülők legkésőbb a következő munkanap, azaz február 10-én 16 óráig tehetnek írásbeli észrevételt az értékeléssel kapcsolatban. Jogorvoslatra a megadott határidő után a gimnáziumban nincs lehetőség. 

 

Felhívjuk szíves figyelmüket arra is, hogy amint azt a tájékoztatókon is elmondtuk, az írásbeli vizsgát követően két fontos teendőjük van: A Kempelen Farkas Gimnáziumba egy újabb „Jelentkezési lap”-ot kell beadni. A jelentkezési lapon a 01-es kód az első idegen nyelvként angol, a 02-es kód a német nyelvet tanuló osztályt jelenti. Ha mindkét osztályba kíván jelentkezni, akkor mindkét kódot az Ön által kívánt sorrendben írja fel. Kérjük, hogy csatolják gyermekük 3. év végi bizonyítványát és a 4. félévi értesítőjét (másolatban).-        Emellett ki kell tölteni a „TANULÓI ADATLAP”-ot is, melyben Önök jelzik a megpályázott iskolák sorrendjét a Felvételi Központnak (9001 Győr, Pf.: 694).A jelentkezési lapot legkésőbb február 17-éig kell az iskolában leadni, az adatlapot pedig Önöknek kell Győrbe elküldeni (lehetőleg ajánlott levélben). 

 

A szóbeli meghallgatásra 2012. március 2-án és 3-án kerül sor. A pontos beosztásról és a tudnivalókról mindenkinek levelet küldünk. Ha ezt a levelet február 27-éig nem kapják meg, kérjük, hogy a beosztásról a gimnázium titkárságán (( 06/20-279-67-80 vagy 06/1-36-22-114) érdeklődjenek. 

Az ideiglenes felvételi eredményeket 2012. március 12-én függesztjük ki a gimnázium első emeleti hirdetőtáblájára. A felvételi eljárás végleges eredménye 2012. április 25-ére várható. 

 

Köszönöm a felvételi eljárás során a tisztelt szülők együttműködését. Gyermekeiknek sok sikert, szép szereplést kívánok.  

  

 Bánky Judit igazgató

 

 

 


versenyek : matematika Varga Tamás Matematikaverseny, II. forduló 2012.01.16.

A Varga Tamás Matematikaverseny második fordulójába a következő tanulók jutottak be:

 

7.a:

Simon Vivien, Varga Bonifác, Veress Kata

 

8.a: Bakos Bence,  Krämer András, Winkler Márk


iskolavezetés információi Rendhagyó történelemóra a 12. évfolyamon 2012.01.12.

2012. január 6-án vendégünk volt dr. Szabó József János hadtörténész, a hadtudomány kandidátusa.  

A 12. évfolyamosoknak egyik kutatási területéről, a XX. századi országerődítésekről, ezen belül kiemelten a két világháború között a Keletei-Kárpátokban kiépített magyar erődrendszerről, az Árpád-vonalról tartott nagyon érdekes, vetítéssel egybekötött előadást.


iskolavezetés információi Rendhagyó történelemóra, 5.a 2012.01.12.
2012. január 9-én az 5.a osztály vendége volt dr. Csiky Gergely régész, a MTA Régészeti Intézetének munkatársa.
versenyek : informatika Informatika OKTV, I. kategória 2012.01.05.
Hargitai Norbert (12.b) az OKTV-n az informatika I. kategóriában a második fordulójába jutott.
gazdasági információk Ebédbefizetés februárra 2012.01.05.

Ebédbefizetés februárra


2012. január 9-én (hétfőn) 7 30 -12 30 -ig ebédbefizetés lesz a 2012. évi új árakkal a 2012. február 1. – február 29. közötti időszakra (21 napra). Pótbefizetésre január 16-án (hétfőn) 8-12 óráig van lehetőség.


Felhívjuk a szülők figyelmét arra, hogy a januári hónapot (20 nap) decemberben még a régi árakkal fizették be, ezért a januárra esedékes étkezési térítési díj árkülönbözetét majd 2012. február hónapban kell utólag befizetni. Ennek mértékét lejjebb a táblázatban olvashatják.


Napi egyszeri étkezés: (ebéd)

318,-Ft/nap

100% befizetés

6.680 Ft

159,-Ft/nap

50% engedmény

3.340 Ft

Reggeli+ebéd:

392,-Ft/nap

100% befizetés

8.230 Ft

196,-Ft/nap

50% engedmény

4.115 Ft

Napi háromszori étkezés:

466,-Ft/nap

100% befizetés

9.785 Ft

233,-Ft/nap

50% engedmény

4.895 Ft



Térítési díjak változása:


2012. január 1-jével a térítési díjak az alábbiak szerint emelkedtek:


Étkezési típus:


Régi ár: (2011. évi)

ÁFA (2011. évi)

Térítési díj: (2011. évi)

Új ár: (2012. évi)

ÁFA (2012. évi)

Térítési díj: (2012. évi))

Árváltozás (1 napra)

Árkülönbözet (20 napra)

3X-I ÉTKEZÉS

100%

352 Ft

88 Ft

440 Ft

366 Ft

100 Ft

466 Ft

26 Ft

520 Ft

 

50%

176 Ft

44 Ft

220 Ft

183 Ft

50 Ft

233 Ft

13 Ft

260 Ft

REGGELI+EBÉD

100%

296 Ft

74 Ft

370 Ft

308 Ft

84 Ft

392 Ft

22 Ft

440 Ft


50%

148 Ft

37 Ft

185 Ft

154 Ft

42 Ft

196 Ft

11 Ft

220 Ft

MENZA
(csak ebéd)

100%

240 Ft

60 Ft

300 Ft

250 Ft

68 Ft

318 Ft

18 Ft

360 Ft

 

50%

120 Ft

30 Ft

150 Ft

125 Ft

34 Ft

159 Ft

9 Ft

180 Ft



A 2012. január 3. és 31. közötti (20 nap) időszakra már 2011. december 12-én/ 2011. december 19-én


befizetett térítési díjak árkülönbözetét


2012. február 6- án (pótbefizetés: 2012. február13-án)


kell befizetni a Gazdasági Irodán.


versenyek : matematika Arany Dániel, Varga Tamás és Bátaszéki versenyek 2012.01.03.

A decemberben lezajlott matematikaversenyeken az alábbi eredmények születtek:

 

 

A Varga Tamás Matematikaversenyen II. fordulóba lehetett a dolgozatát továbbítani:

 

7.a                               Simon Vivien

                                    Varga Bonifác

                                    Veress Kata

8.a                               Bakos Bence

                                    Krämer András

                                    Kovács Gergő

                                    Somlói Luca

                                    Molnár Noémi

                                    Winkler Márk

8.b                               Palojtay Tamás

 

 

Az Arany Dániel Matematikaversenyen II. fordulóba jutott:

 

9.a                               Lonkai Kristóf

10.a                             Balogh Norbert

                                    Lajtos Levente

 

A Bátaszéki Matematikaversenyen II. fordulóba jutott:

 

5.a                               Bakos Dorottya

                                    Csillag Balázs

                                    Béndek Julianna

                                    Kulcsár Panka

                                    Váradi Erzsébet

6.a                               Sulyok Liliána

                                    Surján Anett

                                    Filyó Bendegúz

                                    Gyugos Péter

                                    Petró Péter

7.a                               Varga Bonifác

8.a                               Bakos Bence

                                    Krämer András

                                    Maruzs Brigitta 

 


iskolavezetés információi Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012., illetve 2013. január 1-jétől 2011.12.14.

Kérjük a 11. és 12. évfolyamos diákokat és szüleiket, hogy figyelmesen tanulmányozzák az Oktatási Hivatal honlapján olvasható felsőoktatási felvételi eljárásról szóló tájékoztatót, mert az kisebb változtatásokat tartalmaz a júniusban megjelent közleményhez képest.

 


versenyek : sport Kerületi sakkverseny 2011.12.12.

A kerületi sakkversenyen, a Mikulás-kupán diákjaink kiemelkedően jól szerepeltek. A korosztályokban elért eredmények a következők:

III. korcsoport: Pál Viktor (6.b) 2. helyezett;

IV. korcsoport: Janzsó Annamária (9.a) 2. helyezett, Budai Blanka (9.b) 1. helyezett, Pál Zsombor (7.b) 2. helyezett;

V. korcsoport: Takács Dóra (9.a) 2. helyezett, Révai Hanna (9.a) 1. helyezett;

VI. korosztály: Janzsó András (12.b) 3. helyezett, Markó András (12.b) 2. helyezett, Fodor Krisztián (12.b) 1. helyezett.

A 12. évfolyamos fiú csapat első, a 6.-7. évfolyamos fiú csapat harmadik lett. A lányok csapata szintén első helyet szerzett. 

A legjobbak a fővárosi fordulóba jutottak.

 

 


versenyek : magyar Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny, országos döntő 2011.12.12.

A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny országos döntője 2011. december 10-én volt Tatabányán. A 6.a osztályosokból álló "Négy muskétás" csapat a körzeti fordulóban elért első helyezés után az országos döntőben 7. lett. A versenyre Görög Zsófia tanárnő készítette fel őket.

A csapat tagjai:

Gyugos Péter,

Sulyok Liliána,

Surján Anett,

Nikitscher Petra.


versenyek : magyar "Szép Magyar Beszéd", kerületi forduló 2011.11.30.
A "Szép Magyar Beszéd" verseny kerületi fordulójában a 7-8. évfolyamosok korosztályában Kapitány Ágota (8.a) első lett. Ezzel a eredményével bejutott a fővárosi fordulóba.
versenyek : magyar Nyelvtan OKTV, második forduló 2011.11.30.
Az első fordulóban megírt feladatsor alapján Kovács Virág (11.a) a nyelvtan OKTV második fordulójába jutott.
versenyek : matematika Bolyai Matematika Csapatverseny, országos döntő 2011.11.30.

A Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjében két csapatunk is kiváló helyezést ért el.

A 8.a osztály csapata 7. lett. A csapata tagjai: Bakos Bence, Kovács Gergely, Krämer András, Winkler Márk .

A 6.a osztály csapata 13. lett. A csapat tagjai: Nikitscher Petra, Sulyok Liliána, Surján Anett, Nyisztor Virág.


versenyek : sport Kerületi úszóverseny 2011.11.29.

Az iskolák közötti őszi kerületi úszóversenyen az I-IV. korcsoportban az összesített eredmények alapján iskolánk a pontversenyben a 2. helyen végzett (az I. korcsoportban csak az alsótagozatosok indulhattak, a II. korcsoportban is csak két diákunk indulhatott).

 

Legjobb úszóink eredményei a következők:

 

II. korcsoport, fiúk

mellúszás

·        1. helyezett

·        Böhm Sebestyén (5.b)

II. korcsoport, lányokmellúszás

·        1. helyezett

·        Váradi Erzsébet (5.a)

III. korcsoport, fiúk, Amellúszás

·        2. helyezett

·        Vígh Levente (6.a)

III. korcsoport, fiúk, Ahátúszás

·        2. helyezett

·        Zilahy Bendegúz (6.b)

III. korcsoport, lányok, Bmellúszás

·        1. helyezett

·        Oláh Réka (6.a)

III. korcsoport, lányok, Bmellúszás

·        2. helyezett

·        Varga Borbála (6.b)

III. korcsoport, lányok, Bhátúszás

·        1. helyezett

·        Budai Flóra (5.b)

III. korcsoport, lányok, Bgyorsúszás

·        1. helyezett

·        Korondi Anett (6.a)

III. korcsoport, lányok, Bgyorsúszás

·        2. helyezett

·        Budai Flóra (5.b)

III. korcsoport, lányok, Ahátúszás

·        1. helyezett

·        Török Eszter (6.a)

III. korcsoport, lányok, Amellúszás

·        1. helyezett

·        Török Eszter (6.a)

III. korcsoport, lányok, Amellúszás

·        2. helyezett

·        Varga Hanga (5.b)

IV. korcsoport, fiúk, Bmellúszás

·        2. helyezett

·        Aszódi Előd (7.b)

IV. korcsoport, fiúk, Bhátúszás

·        2. helyezett

·        Aszódi Előd (7.b)

IV. korcsoport, fiúk, Amellúszás

·        1. helyezett

·        Takács Tamás (7.a)

IV. korcsoport, fiúk, Amellúszás

·        2. helyezett

·        Pollák Zsombor (7.b)

IV. korcsoport, fiúk, Apillangó

·        1. helyezett

·        Takács Tamás (7.a)

IV. korcsoport, lányok, Bmellúszás

·        2. helyezett

·        Habuda Laura (8.b)

IV. korcsoport, lányok, Bhátúszás

·        2. helyezett

·        Kapitány Fanni (8.a)

IV. korcsoport, lányok, Agyorsúszás

·        1. helyezett

·        Varga Eszter (7.b)

IV. korcsoport, lányok, Apillangó

·        1. helyezett

·        Varga Eszter (7.b)

  

A váltóversenyeken az alábbi eredmények születtek:

  • III. korcsoportban a lány csapatok gyorsúszásban megszerezték az első és második helyet is,
  • a IV. korcsoportban az iskolai csapat első lett.

versenyek : magyar Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 2011.11.29.

A 6.a osztályosokból álló "Négy muskétás" csapat a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulójában első helyezett lett, ezzel bejutottak az országos fordulóba.

A csapat tagjai:

Gyugos Péter,

Sulyok Liliána,

Surján Anett,

Nikitscher Petra.

 


iskolavezetés információi Szakmai nap 2011.11.08.

A Kempelen Farkas Gimnázium szakmai napját idén 2011. november 17-én, csütörtökön 10-13 óráig tartjuk iskolánkban. A meghívott előadók bemutatása, azaz a "parádé" után a diákok az előzetesen általuk kiválasztott előadásokon, foglalkozásokon, beszélgetéseken vesznek részt. A nap folyamán a meghívott tudósokat, művészeket, sportolókat, közéleti személyiségeket diák mentorok kalauzolják.

 

Meghívott előadóink:

 

Ábrahám Péter – csillagász, az MTA doktora, a Csillagászati Kutatóintézet igazgatója

Bálint László - borakadémikus

Béres Emese – tornász szakedző

Doszpot Péter – nyomozó

Egyházi Géza – musicalszínész

Fleck Zoltán – jogszociológus

Forrásy Csaba – természetfotós

Görög Dénes – sebész, a Magyar Transzplantációs Társaság tagja

Karinthy Márton – színigazgató, rendező

Kassai Viktor – futballbíró

Kulka János – a Nemzeti Színház színésze

Lévai Péter - akadémikus, az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének igazgatója

Lovasi András – zenész, a Kispál és a Borz frontembere

Malek Miklós – az X-faktor mentora

Udvaros Dorottya – a Nemzeti Színház színésze

Varga István – marketing szakember, jövőkutató

 
versenyek : magyar Édes anyanyelvünk országos verseny 2011.09.26.

Az Édes anyanyelvünk országos verseny fővárosi fordulójában a kétnapos versenyen Karakó Krisztina (9.a) kiválóan szerepelt: hatodik lett, ezzel bejutott az országos döntőbe. A részletes eredmények és a sorrend az alábbi helyeken is olvashatók:  a www.fppti.hu versenyek, országos versenyek, 2011-2012, illetve bejelentkezés után a www.tehetseghalo.hu  versenyek, eredmények menüpont alatt.

Az  országos döntőt a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szervezi.